Kizárják az MSZP-ből a Jobbikkal lepaktáló tapolcai elnököt
Kizárják az MSZP-ből a szocialist párt tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik által felkínált alkpolgármesteri posztot.
Kizárják az MSZP-ből a szocialist párt tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik által felkínált alkpolgármesteri posztot.
A Der Standardban író Paul Lendvai szerint a baloldalon reménytelenség, a liberális oldalon tanácstalanság, a zsidó közösségeknél rejtett félelem, a Fidesz médiumainál pedig elképesztő hangulatváltás tapasztalható.
A tapolcai, sorozatban a harmadik kormánypárti vereség után a békemenetek egyik szervezője és az ötös számú fideszes is lényegében a lelket és a szeretet hiányolja szeretett pártjából. Bayer Zsolt és Bencsik András nyomán azt kérdeztük a képviselőktől, vajon hová lett a Fideszből a lélek és a szeretet.
A Jobbik múlt heti tapolcai választási győzelmét kommentáló terjedelmes véleménycikket közölt hétfőn a Wprost és a Do Rzeczy lengyel politikai hetilap, a két írás a Jobbik növekvő népszerűségének okaira keresi a választ.
Lázár János a holokauszt-emléknapon azt mondta, aki a szebb jövővel házal, valójában a mocskos múltat kínálja.
Gulyás Gergely szerint az vezetett a tapolcai eredményhez, hogy a Fidesz szavazói azt érezték, a párt elhagyta a korábbi értékeit. De szerinte az is, hogy a liberálisok mindig "farkast kiáltottak" és náciveszélyről beszéltek.
A Heti Válasz főszerkesztője e heti vezércikkében azt írja, a Fideszből többen indulhatnának a Kóka János-hasonmásversenyen, az erő mögül pedig hiányzik az erény, ezért bizalmi válság alakult ki.
Már Bayer Zsolt szerint is lefelé tartó spirálba jutott a Fidesz, és itt az utolsó pillanat, hogy előkeressék régi őszinte lelküket. Bár most "a Jobbiknak a legnagyobb a lelke", a kormánypártnak nem szabad elfelejtenie, hogy az ő lelke is megvan még, sőt – írta a tapolcai időközi választás eredményét értékelő, lelkesítő publicisztikájában Bayer.
A tapolcai választás demokratikus verseny volt húszegynéhány jelölttel, tudomásul kell venni és tiszteletben kell tartani a választók döntését – mondta Orbán Viktor Zalaegerszegen. Az Index kérdésére, miszerint mi az oka a Jobbik erősödésének, a kormányfő azt válaszolta, a nép.
Társadalmunk rettenetesen frusztrált, rettenetes gyűlölet van benne, és a Jobbikon kívül nincs még egy párt, amely ezt a dühöt, haragot jobban kifejezi – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző, aki szerint azért a Jobbiktól várják a választók az elmúlt 25 év rendbetételét, mert Orbán Viktornál nagyobb felelőse nincs a rendszerváltás óta eltelt időszaknak. Azt is elmondta, hogy szerinte nincs a Fidesznek "atombombája" a Jobbik ellen.
Önmagához képest nagyon rosszul szerepelt a Fidesz a tapolcai időközi választáson. Miközben az egyik választókerületben a Jobbik több voksot kapott, mint tavaly októberben a „rendes” választáson, a kormánypárt elveszítette szavazói felét. A város irányítását egy éve elveszítő Fidesz hallani sem akar a Jobbikkal való együttműködésről, nem szavazza meg a polgármester javaslatait, ami közös nevezőre hozta a városban a Jobbikot és az MSZP-t. A két, egymástól igen messze álló párt lényegében koalícióra lépett Tapolcán.
Átvette megbízólevelét Veszprém megye 3-as számú választókerületének április 12-én megválasztott jobbikos országgyűlési képviselője, Rig Lajos kedden a tapolcai városházán.
Az Alkotmánybíróság egyhangú döntéssel megsemmisítette a Kúria elmarasztaló határozatát azzal, hogy a közügyek szabad vitatása a véleményszabadság fokozott védelme alatt áll.
Az MSZP elnökhelyettese szerint mivel a két párt "gyökerei egyformák", elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz, ha bajba kerülne, koalícióra lépne a Jobbikkal.
Miután nem érkezett jogorvoslati kérelem, jogerőssé vált az egy héttel ezelőtti tapolcai időközi választás eredménye. A győztes, a jobbikos Rig Lajos kedden veheti át megbízólevelét, utána már teheti is az esküt.
A tapolcai Jobbik-sikerről ír az Economist, és arról, hogyan próbálja Vona Gábor méregtelenítéssel szalonképessé tenni a saját pártját.
A külföldön és átjelentkezéssel voksolók szavazatait is összeszámolták, de így is a jobbikos Rig Lajos nyerte a tapolcai időközi választást.
A Jobbik erősödését az egyik legriasztóbb európai politikai fejleménynek nevezte az amerikai lap. Ezért a folyamatért Orbán Viktor egyedül magát okolhatja a WSJ szerint. Írtak Magyarország katonai szerepvállalásáról is az Iszlám Állam elleni harcban.
Egy sor külföldi lap – köztük a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Die Welt és a Financial Times is – foglalkozott kedden a tapolcai választás eredményével.
Megtörtént, gyorsan túl kell lépni rajta – a hvg.hu által megkeresett fideszes politikusok többsége igyekszik túltenni magát a tapolcai kudarcon. A többség reménykedik benne, hogy 2018-ra összeszedi magát a párt, de vannak olyanok is, akik szerint a Fidesz aktivistái sokat mesélhetnének arról, hogy az egykori szavazóik miért csapták az orrukra a kampány során az ajtót.